Demokrácia a frontvonal mögött – Miért nem tartják meg az esedékes ukrán elnökválasztást?

A 2024-re esedékes ukrán elnökválasztást a háborús körülmények miatt elhalasztották.

A 2024-re esedékes ukrán elnökválasztást a háborús körülmények miatt elhalasztották.
„Minden más ország megünnepli a győzelmeit, itt az ideje, hogy Amerika is ezt tegye” – jelentette ki a 79. születésnapját ünneplő Donald Trump a rangos eseményen.
A lépés indoka, hogy az elnök a Nemzeti Gárda egységeit a kormányzó beleegyezése nélkül küldte Los Angelesbe.
Thibault Mercier szerint Marine Le Pen eltiltása egyértelműen politikai döntés volt, ami veszélyes a demokráciára és a konzervatív véleményekre Franciaországban. Interjúnk.
A tizenöt éves első kétharmados Fidesz-győzelem kapcsán nyilatkozott a Mandinernek a volt politikus.
Jun leváltásával az ország alkotmánya szerint 60 napon belül elnökválasztást kell tartani.
Az Alaptörvény-módosítás részleteire, valamint annak fontosságára hívta fel a figyelmet az elemző.
Bebörtönzések, kirakatperek és megtorlások – a jelenleg „minden ellentétes állítással szemben létező magyar jogállam is komoly veszélybe kerülhetne, ha a Tisza Párt hatalomra jutna”, hívja fel a figyelmet Szikra Levente.
Minden egyes lengyel férfit katonai kiképzésnek vetne alá a jelenlegi lengyel kormányfő.
Az Aszad-rezsim bukásával most a szíriai keresztényekre is új korszak virradt – de van-e jövőjük Szíriában? Sayfo Omar írása.
A miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában ismertette a március elsejétől induló hajtóvadászat részleteit is.
A szlovák miniszterelnök mindenképp keresztül akarja vinni a tervét.
A 150 éves gyakorlatot felülíró rendelet az egyik legvitatottabb döntése az amerikai elnöknek.
Ahmed al-Sharaa szíriai de facto vezető vasárnap először nyilatkozott a szír választásokról.
Az orosz elnök leszögezte, itt az ideje, hogy Kijevben döntsenek az új kormányról.
Jövő január 1-jén lép életbe a burkatilalom az országban.